Párásodás

Több oka is van annak, hogy a lakótérben pára keletkezik. Az újonnan épített ház esetén, ha a szerkezetekbe bevitt építési víz (pl. vakolat, beton által) még nem távozott el, azaz még nem száradt ki rendesen a fal. Az építés során bevitt víz mennyisége az alkalmazott anyagtól függően egy helyiségre vetítve, megközelítheti a száz litert is.

Párásodást okozhat, ha a ház helytelen technológiával épült, például magukat a falakat úgy alakították ki, hogy azok a házat „bedunsztolják”. Az emiatt keletkező gombásodás és pára miatt néha helytelenül a nyílászárókat teszik felelőssé. Ha a ház már készen van, ki is száradt, számolni kell a hétköznapi használati víz párolgásával is, ami egy négyfős háztartás esetében körülbelül napi öt liter, ami a főzésből, fürdésből, mosásból adódó vízgőzt jelentheti. Továbbá nem elhanyagolható tényező az emberi szervezet páraleadása sem. Az emberi légzés során is egy-két liter vízgőz kerül naponta a ház légterébe. Ez a páradús levegő az ablaküveg belső, hőtechnikailag kedvezőtlen csatlakozási felületein kicsapódik, s az ablakon pára jelenik meg.

Ha az üvegtáblák között észleljük a párásodást, az a rossz minőségű üvegkialakításra utal. Egy megbízhatóan hőszigetelő üvegtábla pereme le van tömítve, így oda nedvesség nem juthat be. Az Internormnál alkalmazott 1,1 W/m2K hőszigetelési értékkel rendelkező ablaküvegeknél a külön rendelhető nemesacél távtartóknak is köszönhetően az ablak belső felületének a hőmérséklete megközelítőleg azonos a szoba hőmérsékletével, így a lakás páradús levegője nem tud az üvegfelületen lecsapódni. Ebből következően, a táblák közötti párásodást vagy a tömítetlenség, vagy a páramegkötő anyag hiánya (esetleg telítődése) okozhatja.

A pontos kivitelezés az ablak beszerelése esetén is elengedhetetlen. A nyílászáró optimális beépítéséhez ismerni kell a fal szerkezetét, mert az alapvetően meghatározza a szigetelés anyagát és az ablak rögzítésének módszerét. Ma már az ablaktokban végigfutó háromszoros gumitömítés mondható a legkorszerűbbnek, ezt alkalmazza az Internorm is nyílászáróinál. A belső tömítés megakadályozza, hogy a páradús levegő eljusson az ablak vasalatához, így fagy esetén nem következik be ezen a ponton jegesedés. A tokban elhelyezett, középső tömítés, pedig azért felelős, hogy ne kerülhessen a tokon keresztül szennyeződés, illetve nedvesség a lakás belső terébe. Így biztosítva van a kellő hőszigetelés, a víz- és párazárás, s a tömítés felveszi a dinamikus terhelésekből adódó rezgéseket. Az Internorm a gyakran alkalmazott fekete szigetelőtömítés mellett három, a tokban végigfutó esztétikus megjelenésű szürke gumitömítéssel is gyártja ablakait.

Tanácsos továbbá figyelmet fordítani a helyes szellőzetésre is. Ha csupán bukóra nyitjuk az ablakot, csak az ablak közvetlen előterében lévő hideg és meleg levegőt cirkuláltatjuk. Célravezető megoldás az úgynevezett drasztikus szellőztetés, amikor is az ablakokat sarkig tárva naponta kétszer öt-tíz percen keresztül kereszthuzattal állítjuk helyre a lakás belső páratartalmát. Azért is szükséges ez a módszer, mivel napjaink technikai fejlesztéseinek köszönhetően az alapvető elvárásoknak megfelelően annyira jól szigeteltek az ablakok, hogy a tokon keresztül semmilyen légcsere nem megy végbe.

Takarékosabb megoldás a használati víz párolgásának, s ily módon a lakás relatív páratartalmának a csökkentése. Ehhez olyan apró életmódbeli változtatást kell végrehajtanunk, mint például a mosott ruhák lakáson kívül való szárítása

Az ablakgyártás nagyarányú fejlődése következtében sikerült elérni, hogy a mai korszerű ablakok többsége tökéletes légzárásúak legyenek. Ezzel azonban megszűnt a nyílászárók természetes szellőzése, és sok esetben erre vezethető vissza a penész kialakulása és a páralecsapódás. További ok lehet, hogy az épületekből elfogytak a tartalékok, csökkentek a légtartalékok és a falazatok vastagsága is. Régebben általánosan ötven-nyolcvan centiméter vastag falakat építettek, ma ennek harmada-negyede az elterjedt falvastagság. A belső falfelületek páragazdálkodók voltak, a belmagasság gyakran elérte a négy métert, a nagy felületű nyílászárók pedig a pillanatnyi szélviszonyoktól függően szellőztették a lakásokat. Ehhez képest ma sokkal kisebbek a hasznos légterek, és minden felületet elzárunk attól, hogy páragazdálkodó tudjon lenni: hidegburkolattal, vastag műanyagfestéssel, jól szigetelt nyílászárókkal. Ugyanakkor nem kerülhető meg az a kérdés, hogy az egyre tökéletesebb hőszigetelés célja a lakások, épületek energiafelhasználásának minimalizálása. Tovább növeli a penészesedés kockázatát, hogy míg korábban sok lakásban vegyes tüzelésű kazánt használtak, aminek következtében a nappali és az éjszakai hőmérséklet között akár 15 Celsius fok is lehetett a különbség, vagyis az esetleges nyirkosodott szerkezetek az óhatatlan túlfűtéssel ki lehettek szárítva, addig a ma elterjedt gázfűtés megjelenésével ez a ciklikusság megszűnt, és megjelent a penész is. Szakemberek úgy vélik, jelentős probléma a lakók lakáshasználati kultúrája, vagy éppen a kultúra hiánya. Ugyanis minden lakásban nagy mennyiségű pára keletkezik az emberi kilélegzés, a mosakodás, mosás, ruhaszárítás, főzés következtében, aminek valahol el kell (kellene) távoznia, máskülönben lecsapódik a falakon és az ablakokon. Sokan a szellőztetést hosszan nyitva tartott, vagy bukóra állított ablakokkal oldják meg, ami az energiaveszteség miatt a legrosszabb, amit tehetnek, főleg, ha a szemben lévő ajtó zárva van.

Energiatakarékosság és páraeltávolítás Vizsgálatok kimutatták, hogy ésszerű szellőztetéssel az energiatakarékosság és a lakásban keletkező pára eltávolításának kettős igénye jól összhangba hozható, ezért javasolt naponta többször, rövidebb ideig (kettő-öt percekre) a teljes szellőztetés, vagyis úgy, hogy kinyitjuk az ablakot és a szemközti ajtót, tehát kereszthuzatot csinálunk. Ekkor ugyan jelentősen csökken a levegő hőmérséklete, de minimális idő alatt vissza is áll, mert a falak nem hűlnek le, így hamar újra felmelegítik a frissen beáramlott levegőt. A folyamat és a megoldás tehát egyszerűnek tűnik: a bekövetkezett klímaváltozás miatt egyre többet kell fűteni, a fűtőanyagkészletek azonban kimerülőben vannak, ezért muszáj hőszigetelni. A hőszigetelés azonban csak úgy hatásos, ha a nyílászárók zárva vannak, ezzel viszont dobozhatást idézünk elő. Ahhoz azonban, hogy mégis egészséges környezetben éljünk, meg kell oldani a megfelelő mértékű légcserét, mégpedig szabályozottan. A szellőztetés hiánya a penészesedés és az ablakok párásodása mellett akár mérgezést is okozhat. Ma már szinte minden nagyobb ablakgyártó és –forgalmazó cég ablakba építhető résszellőzőket is ad a nyílászáró mellé, amivel megelőzhető a problémák kialakulása. Azt pedig könnyű belátni, hogy egy szellőző jóval olcsóbb, mint a penész megszüntetése. Az a résszellőző azonban, ami beengedi a friss levegőt, de az elhasználtat nem tudja kibocsátani, gyakorlatilag semmit nem ér. A szellőzés csak akkor korrekt és energiatakarékos, ha a lakásba bevezetett légmennyiség összhangban van a bentről elszívott szennyezett levegő mennyiségével, mert csak így lehet elérni az ideális belső páratartalmat. Létezik más megoldás is, ilyen például a szellőzővasalat, ami öt-hat milliméter rést képez körben az ablakon, ahol nem csak bejön, de el is távozik a levegő, de olyan résszellőzőt is be lehet építeni az ablakba, ami szintén oda-vissza légmozgást tesz lehetővé. Az idősebb épületek esetében szinte biztosra vehető, hogy az eredeti vízszigetelő anyagok mára elrohadtak vagy elszakadtak. Így a talajvíz előtt a kapilláris rendszeren keresztül megnyílik az út a felsőbb régiókba, azaz a falazat magasabb szintjei felé. Az eredmény, foltos, málladozó vakolat, és egészségre káros lakókörnyezet.

Gyakori penészesedés Sokan tudják, hogy a nedves, átázott falszerkezet és vakolat leggyakrabban penészesedéshez vezet. A házban megnövekszik a páratartalom, nehezebb lesz a levegő, ami amellett, hogy kellemetlen klímaérzetet okoz, veszélyes az egészségre. A kényelmetlenségeken túl a fal vizesedése hosszú távon életveszélyes is lehet, mert az anyag belső nedvességtartalma télen megfagy, a jég pedig, a térfogat növekedés miatt szétmállasztja a falazó anyagot, ezzel veszélyeztetve az egész épület statikai egyensúlyát, és a lakók biztonságát. Korábban a vizesedés problémáját úgy próbálták orvosolni, hogy különböző technológiákkal a falba akarták zárni a nedvességet, ehhez egyre stabilabb, tömörebb anyagokat használtak. Az elsődleges cél ugyanis csak az volt, hogy a nedvesség ne okozzon esztétikai problémákat a homlokzaton. Ezzel szemben azonban a korszerű megoldás az, ha hagyjuk szellőzni, „lélegezni” a falat. Olyan szerkezetű rendszert kell alkalmazni, amelyen keresztül a nedvesség könnyedén a környezetbe párologhat. Mielőtt azonban a vakolatot felvinnénk, mindenképpen ki kell szárítani a falat. Természetesen elsősorban a nedvesség utánpótlását kell megszüntetni, amennyire ez lehetséges. Ehhez a leghatékonyabb módszer az utólagos vízszigetelés, de ha ez nem megoldható, akkor körül kell ásni a házat, és kavicságy készítésével elvágni a víz útját. Az előkészítés fontos fázisa még a nedves fugák kikaparása is.